A legtöbb embernek dédelgetett álma, hogy nap, mint nap olyan munkahelyre térjen be, amiért lelkesedik, sikereket ér el, önmaga lehet és megvalósíthatja mindazt, ami benne nyugszik.
Egy saját vállalkozás megadhatja mindezt! A Vállalkozó Start II. program és a Megoldás Könyvelő Iroda pedig segíthet abban, hogy elindujon álmai felé.
A vállalkozás indítás idején izgalmas kaland veszi kezdetét, új területen próbálhat szerencsét, önmaga ura lehet és szenvedéllyel végezheti azt, amit a legjobban szeret.
Képzelje el, hogy minden nap mosolyogva ébred, mert azt csinálja, amit a legjobban szeret!
Ám a vállalkozás indításhoz nem elég egy jó ötlet. Megijedni viszont nem kell. Azzal, hogy már tudja, mire szeretné építani a vállalkozását, az egyik legnehezebb lépést már megtette ahhoz, hogy azt az életet élje, amit megálmodott.
A cégalapítás és vállalkozás indításhoz ma más számos segítséget kaphat. Jelen blog cikkünkben megtalálta az egyiket, mellyel most 4.500.000 Ft vissza nem térítendő támogatást támogatást kaphat.
A Vállalkozó Start II. program egy forradalmian új kezdeményezés, melynek célja, hogy felkészítse a Magyarország területén élő, 18-64 év közötti vállakozói szemlélettel rendelkező magánszemélyeket, elősegítse a vállalkozói vágyak megvalósulását, vagy éppen biztosítsa az újrakezdés lehetőségét.
Támogatási időszak: 12 hónap
Fenntartási időszak: 24 hónap
Támogatás összege: 4.500.000 Ft (vissza nem térítendő állami támogatás).
A megítélhető támogatás a projekt elszámolható összes költségének 100%-a.
A teljes Pályázati felhívást itt érheti el.
A támogatási kérelmet a Támogató elektronikus pályázatkezelő felületén 2023. szeptember 01-től a benyújtás felfüggesztéséig vagy a keret kimerüléséig, de legkésőbb 2024. szeptember 30-ig lehet benyújtani.
Vállalkozás indítás a Megoldás Könyvelő Iroda szakembereivel
Szeretné elindítani saját vállalkozását? Megpályázná a Vállalkozó Start II. program támogatását, mely nagy előrelépést jelentene ötletei megvalósítása felé?
A Megoldás Könyvelő Iroda segít Önnek, hogy elérje álmait, gyorsan, egyszerűen, hatékonyan történjen meg a vállalkozás indítás, cégalapítás.
Szolgáltatásunkról bővebben olvashat a Cégalapítás, vállalkozás indítás menüpontban.
Könyvelőirodánkat választva nem kell attól tartania, hogy nem sikerül jól megírnia a szükséges dokumentumait, nem sikerül kiaknáznia lehetőségeit, pontatlan pályázatot ad be a jelentkezés során.
A könyvelőiroda elismert, szakképzett könyvelő és jogi csapata vállalja a pályázatok elkészítését, a vállalkozás létrehozását és azt követően annak könyvelését.
Az alábbiakban részletezett folyamatokban tudnánk az Ön segítségére lenni, amennyiben szeretné megragadni a lehetőséget a válalkozás indítására, de tanácstalan, hogyan kezdje el:
- Segítünk kiválasztani a legmegfelelő vállalkozási formát ahhoz a tevékenységhez, amit szeretne végezni
- Segítünk az ügyfélkapu nyitásban
- Segítünk a székhely kiválasztásában
- Segítünk a vállalkozás alapítási regisztrációs folyamatokban
- Segítünk a jogi folyamatok intézésében
- Segítünk a legmegfelelőbb számlázóprogram kiválasztásában és regisztrációjában
- Segítünk a vállalkozói bankszámla megnyitásban
- Segítünk a kötelező kamarai regisztrációban
- Segítünk a vállalkozási bélyegző készítési folyamatban
- Segítünk a pályázati regisztrációban
- Segítünk a pályázat megírásában
- Segítünk a pályázati kiírás által kért üzleti terv elkészítésében
- Segítünk a pályázati előírás útvesztőiben eligazodni
- Segítjük a vállalkozás napi folyamatait a pályázati fenntartási idő alatt és még azt követően is
Ha eddig bizonytalan volt abban, hogy jól dönt, ne tegye!
A Megoldás Könyvelő Iroda nem engedi el a kezét.
Garantáljuk, hogy a vállalkozás indítás első lépésétől kezdve minden lépésnél a leendő vállalkozók segítségére leszünk, támogatjuk és tanácsot adunk. Adótanácsadás szolgáltatásunkkal a lehető legoptimálisabb pénzügyi hátteret biztosítjuk vállalkozásának.
Vállalkozása elindítása után is támogatjuk. Nálunk minden pénzügyi szolgáltatást, könyvelői feladatokat egy kézben tudhat.
Már az első naptól kezdődően vállaljuk a vállalkozás teljes könyvelési és bérszáfejtési feladatainak elvégzését.
KERESSEN BENNÜNKET BIZALOMMAL, ÉS INDULJUNK EL EGYÜTT EGY ÚJ, IZGALMAS ÚTON!
Vélemény, hozzászólás?